Új innovációs korszak indult a magyar gazdaságban, a kutatásban és a felsőoktatásban is

Elkezdődött az innovációt támogató intézményrendszer átalakítása, a lehetséges pályázók támogatása a kijelölt intézmények feladata. Tavaly 85 milliárd forint támogatásról hoztak döntést. Új innovációs korszak kezdődött a magyar gazdaságban, a kutatásban és a felsőoktatásban is.

Létrejött a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács 2020-tól, a miniszterelnöknek felelős testületként. Az első ülését február közepén tartják, ahol a nemzeti innovációs stratégia elfogadásáról is tárgyalnak majd. A pályázati forrásoknak is új struktúrát vezettek be, minden pályázati forrás egy kézbe kerül, ennek kezelője a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. Létrejött az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat a Bay Zoltán Nemzeti Alkalmazott Kutatóintézet Hálózat mellett. A kormány molekuláris kutatóintézetet és molekuláris biológiai kutatóintézetet is létesített.

Az egyetemek jelentik az innovációs ökoszisztéma bázisát, a kompetenciaközpont pályázatokon több egyetem nyert. Az innovációs tárca a kutatás-fejlesztésre szánt többletforrások hatékony hasznosulása érdekében egyetemközpontú innovációs ökoszisztémák kialakításán dolgozik. Az ökoszisztéma fontos eleme a science-park koncepció, hat vidéki park kialakítása zajlik, Budapesten kettő ilyen létesítmény lesz. Az egyetemek fenntartói modelljét is átalakították a versenyképességük növelése érdekében, amire a Budapesti Corvinus Egyetem a példa, a jogszabályi környezet kialakult, mára pozitív eredmények vannak. Hasonló modellt több más egyetemen is terveznek bevezetni, ami az osztrák finanszírozási formával egyezik meg.

Egy kutatóhálózat vagy felsőoktatási rendszer sem önmagában létezik, ezért ezek nemzetközivé tétele komoly feladat. Most öt magyar egyetemen zajlik egy pilot program ennek érdekében. Neves nemzetközi egyetemekkel is tárgyalnak magyarországi intézmény-tanszék létrehozásáról, jelenleg egy kínai egyetemmel. 2019-ben előzetes adatok alapján 4,9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ami az uniós országok közötti egyik legnagyobb. Az iparon belüli high-tech részaránya mintegy 70 százalékos, a gazdasági teljesítmény részben ennek köszönhető.

kormany.hu

Aktuális

A negyedik ipari forradalom emberi arca

Tíz éve, a világ legnagyobb ipari technológiai vásárán, a Hannover Messen találkozhattak először a meghatározó piaci szereplők az Ipar 4.0 fogalommal. A negyedik ipari forradalom vívmányai azóta sok területen szinte teljesen átformálták az életünket, gondolkodásunkat, korábban soha nem tapasztalt lehetőségeket nyitva egy fenntarthatóbb, egészségesebb, emberibb jövő felé.

Tovább »
Események
Március 2024
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728
29
3031