A közelgő Brexit kapcsán és egy új hétéves keretköltségvetésre készülve már évek óta téma, hogy a brit visszatérítési rendszer struktúráját annak túlzott bonyolultsága és igazságossági aggályai miatt el kell törölni. Erre tett javaslatot 2018-ban a Mario Monti-féle anyag is, ami a 2021-2027-es költségvetés tervezésére készülve reformokat fogalmazott meg az EU-büdzsé kiadási és bevételi oldalán is.

Ezek után egy felpuhított verziót javasolt az Európai Bizottság a visszatérítési rendszerre 2018 nyarán, aztán a 2019 második felében felpörgő költségvetési tárgyalásokon ez a téma is előjött. A lap rámutat arra, hogy miközben a felszínen nem sok történt eddig a következő, 2021-2027-es uniós keretköltségvetés (MFF) elfogadásáról szóló tárgyalásokon, a tagállamok között különböző felállásokban valóságos számháború zajlik az általuk képviselt álláspont megvédése, vagy éppen a másik tábor pozíciójának meggyengítése céljából.

A számháború és helyezkedés egyik érdekes fejleménye az, amiről most írt a lap, miszerint 18 tagállam aláírt egy hivatalos besorolás nélküli papírt. Ebben a dokumentumban az aláírók, Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Olaszország, Luxemburg, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia és Szlovákia, megkérdőjelezik a mostanában „fukarnak” gúnyolt öt nettó befizető országnak (Németország, Hollandia, Ausztria, Svédország és Dánia) a költségvetési visszatérítésük Brexit utáni fenntartására vonatkozó igényét, illetve erre való jogosultságukat. 

Érvelésük szerint egyértelműen nem áll rendelkezésre az a két fő kondíció, amelyet 1984-es EU-csúcson rögzítettek az EU akkori tagjai a költségvetési visszatérítések igénybevételének lehetőségére.

• Az egyik érv az, hogy akkoriban az EU közös költségvetésének még mintegy kétharmadát az agrárügyi támogatások tették, amelyekből a britek más típusú gazdaságuk miatt vajmi keveset tudtak lehívni, emiatt volt szükségük a visszatérítésre. Azóta markáns változáson esett át a közös uniós büdzsé, az agrárforrások aránya már 40% alatt volt a mostani ciklusban is, az Európai Bizottság 2021-2027-es költségvetési javaslata pedig ennek arányát 30% körülre csökkentené, ugyanakkorára, mint a felzárkóztatási támogatásokét, és hasonló arányú lenne az egyéb politikák, központilag elosztott források aránya. Ezekhez hasonló arányok a finn soros elnökség múlt decemberi javaslataiban is visszaköszönnek, így tehát a friss érv az, hogy a brit visszatérítésben szintén részesülő tagállamnak bőven van lehetősége az agrárforrásokon felül is részesedni a közös büdzséből.
• A másik korábbi kritérium a visszatérítések mellett az volt, hogy egy tagállam költségvetési terhének (befizetésének) meg kell haladnia viszonylagos gazdagságát. Ez pedig a most aláíró 18 tagállam szerint szintén nem áll már fent, mert 1984-től eltérően valamennyi jelenleg költségvetési visszatérítésben részesülő tagállam a legtehetősebb országok csoportjába tartozik, és nemzeti össztermékének (GNI) kisebb hányadát fizeti be a közös kasszába, mint a legtöbb tagállam. A nemzeti hozzájárulások jelenlegi rendszerét emiatt a dokumentum szerzői regresszívnek írják le, hiszen egy magasabb egy főre jutó GNI-vel rendelkező ország nem járul hozzá magasabb GNI-kulccsal a közös költségvetéshez. A tényleges számokat a közelmúltból lásd alább.

A brit visszatérítést a ’80-as évek közepén azért vezették be, hogy egy alacsony jövedelemmel rendelkező, az EU büdzsébe viszonylag magas befizetést teljesítő és más uniós alapokból relatíve korlátozottan részesülő tagállam problémáját kezeljék. 2019-ben a visszatérítésből részesülő öt tagállam egyike sem felel meg ezeknek a kumulatív feltételeknek.

Az aláírók arra is felhívják a figyelmet, hogy az uniós tagság előnyei jóval túlmutatnak a költségvetési bevételeken. Valójában el kell mozdulni a nettó egyenlegek és a juste retour (tisztességes visszatérítés) logikájáról, mert a belső piac mindenki számára előnyös – hangsúlyozzák, akárcsak évek óta ezt teszi az Európai Bizottság is. Mindezek alapján a 18 fős tábor valamennyi rebate és korrekciós mechanizmus 2021-től való eltörlését szorgalmazza. 

Az itt elérhető nagy uniós költségvetési adatbázis szerint:

• A britek 2018-ban 5,03 milliárd eurót (2017-ben 4,93 milliárd eurót) kaptak vissza a brit visszatérítés jogcímen, amelyet a többi tagállam finanszírozott számára befizetésekkel. A brit visszatérítés logikája, hogy a költségvetési befizetésük kb. kétharmadát kapják vissza a következő évben (illetve nem kell azt befizetniük majd akkor).
• A britek mellett Dánia 135 millió, Hollandia közel 700 millió, Svédország pedig 156 millió eurónyi visszatérítést kapott kétféle jogcímen 2018-ban az uniós uniós büdzséből. Ausztriának és Németországnak szerény visszatérítések járnak a költségvetési adatbázis szerint. 
• Mindezek miatt a britek nettó befizetése az EU-költségvetésbe 2017-ben 5,34 milliárd euró, 2018-ban 6,95 milliárd euró volt, rendre a saját bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) mindössze 0,23%-a, illetve 0,29%-a.
• A svédek nettó befizetése a saját GNI-juknak mindössze 0,29%-a, illetve 0,32%-a volt 2017-ben és 2018-ban, a dánoknál ezek az arányok 0,24% és 0,39% volt, a hollandoknál 0,19% és 0,31% volt, azaz a gazdagnak mondható tagállamok csak alig fizettek be a saját nemzeti jövedelmükből a közös kasszába, miközben a közös piac előnyeiből ők is jelentősen részesülnek.
• Miközben nominálisan messze a legtöbb pénzt Németország fizeti be a közös költségvetésbe, de a saját GNI arányában ez 2017-ben csak 0,32%, 2018-ban pedig 0,39% volt. Eközben Németország a közös uniós piac előnyeiből földrajzi elhelyezkedése, gazdaságszerkezete miatt szintén messze a legnagyobb arányban részesül számos kimutatás szerint.

portfolio.hu